Folytatjuk az előző bejegyzésben megkezdett cikksorozatunkat, melyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (továbbiakban: ITM) által 2020.03.30-án kiadott, átmeneti könnyített fejlesztéspolitikai intézkedéseket vesszük sorra. Második témakörünk a Támogatási szerződés módosításának és teljesítésének átmeneti szabályai.
TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK ÉS TELJESÍTÉSÉNEK ÁTMENETI SZABÁLYAI
Nem kerül sor automatikusan a módosítások, bejelentések elfogadására, szükséges a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos ok-okozati viszony megléte és annak alátámasztása, de a módosítások indokolt esetben az alábbi könnyítésekkel működhetnek a veszélyhelyzet idején:
-
az Irányító Hatóságok vagy a kifizető ügynökség a biztosítékcsere vagy annak elmaradása esetén az elállást, mint szankciót csak a legszükségesebb esetben alkalmazzák
Általánosságban elmondható, hogy a Támogatási Szerződésben/Támogatói Okiratban a Kedvezményezettnek rendelkeznie kell támogatás visszavonása, elállás vagy szabálytalanság esetén a támogatás visszafizetésének biztosítékáról. A biztosítéknak rendelkezésre kell állnia a fenntartási kötelezettség (a projekt zárását követő 3 vagy 5 év) megszűnéséig. A biztosíték ennél rövidebb lejárattal is rendelkezhet, azonban a Kedvezményezettnek ezen lejárati dátum előtt legalább 45 nappal korábban meg kell hosszabbítania vagy biztosítékcserét kell igazolni. Ennek elmaradása a kifizetések elutasítását, illetve szabálytalansági eljárást von maga után, továbbá az IH a támogatási szerződéstől elállhat. Az átmeneti időszakban ezen elállás csak a legszükségesebb esetben kerül alkalmazásra. (A biztosítékok fajtáiról, a biztosékadás alól felmentettek listájáról, illetve minden egyéb szabály a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 83-88 § között megtalálható.)
-
támogatási szerződések módosítása egyszerűsített módon történik (pl.: kevesebb alátámasztás, rugalmasabb átcsoportosítás)
Amennyiben a Támogatási Szerződés/Támogatói Okirat adatai, valamint a projekt műszaki, szakmai tartalma, költségvetése, vagy a támogatás egyéb feltételei változnak, a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles azt bejelenteni az IH-nak. Amennyiben a változás nem tartozik bele a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 86 § (4) bekezdésébe, úgy abban az esetben szerződés módosítási jelentést szükséges benyújtani az EPTK rendszeren keresztül
(Pályázati E-ügyintézés Felület:
https://eptk.fair.gov.hu/?p=xL0OMBzTKAHneraNHYgWqr8YaDfFGRnNFzcI87ItQha_C-).
A változás okát részletesen kifejtve, illetve az okot alátámasztó dokumentumokat csatolva kell igazolni a változás szükségességét. Ezen alátámasztási folyamatot, illetve átcsoportosítás esetén annak indoklását rugalmasabban kezeli az IH.
-
ha a projekt egy vagy több, a felhívásban meghatározott, önállóan támogatható eleme már megvalósult, és önállóan is működőképes, a projekt a befejezés előtt a támogatás arányos csökkentésével lezárható
Minden pályázati felhívásban szerepelnek azok az önállóan támogatható tevékenységek, amelyekből legalább egyet meg kell valósítania a Kedvezményezettnek. Ez alapvető feltétele a pályázat támogathatóságának. Az önállóan támogatható elemek mellett vannak olyan tevékenységek, melyeket a Kedvezményezettnek kötelessége teljesítenie (pl. tájékoztatási kötelezettség (tábla kihelyezés a projekt helyszínén…)), azonban ezek teljesítése önmagukban nem elegendőek a támogathatósághoz. Emellett vannak választható, azonban önállóan nem támogatható tevékenységek is, melyek nem feltétlenül részei egy projektnek. Amennyiben a pályázó megvalósította a felhívás szerint vállalt önállóan támogatható elemét/elemeit/elemeinek egy részét, azonban a többi elem, melyet vállalt, nem teljesült, ennek ellenére a projekt életképes, abban az esetben a vállalt, de nem teljesített tevékenységek költségeivel csökkentésre kerül a projekt költségvetése és értelemszerűen ezzel arányosan a megítélt támogatási összeg is.
-
ha a kedvezményezetti mulasztások igazolható módon a veszélyhelyzet következményei, akkor a kedvezményezettre hátrányos jogkövetkezményt (pl.: elállást) nem indokolt érvényesíteni
Ezen mulasztás lehet például olyan igazolás bekérése IH részéről például egy szerződésmódosítási kérelem során, mely a veszélyhelyzet előtt került kiküldésre Kedvezményezett részére hiánypótlás formájában, azonban ezen igazolás beszerzése a Hatóságok korlátozottabb ügyintézése miatt határidőre nem teljesíthető, ebben az esetben az IH szankciókat nem érvényesít.
-
ha az átalakulás vagy a projekt átruházásának indoka a veszélyhelyzet kihirdetése és az ezzel okozott hátrányos következmények enyhítése, akkor az összes releváns körülmény mérlegelése alapján indokolt, hogy a változtatást az Irányító Hatóság, kifizető ügynökség támogassa.
A veszélyhelyzetre való tekintettel egyes Kedvezményezettek számára a napi fennmaradás is nehéz vagy lehetetlen, így, ahogy erre korábban is volt lehetőség, átruházhatja/eladhatja a projektet egy, a Kedvezményezett korábbi, pályázati értékelési szakaszában, az értékelési mutatók alapján (kiemelten a jogosultsági kritériumoknak) azonos/több pontszámot elérő új projektgazda számára. További lehetőség a Kedvezményezett tulajdonosi szerkezetének átalakulása. Mindkét lehetőség esetén Támogatási Szerződés/Támogatói Okirat módosítási igényt kell benyújtani az EPTK felületen keresztül.
Holnap folytatjuk a harmadik témakörrel, amely nem más mint az Indikátorok és egyéb mutatók elszámolásának átmeneti szabályai. Tartsanak velünk!
Amennyiben bármilyen kérdése lenne a fentiekkel kapcsolatban, kérem, keressen Minket bizalommal! Velünk könnyebb!
E-mail: kdriu@kdriu.hu
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
További információk, hírek, érdekességek az Ügynökség közösségi média felületein:
https://facebook.com/KDRIU.CTRIA/
https://www.instagram.com/easierwithus/
https://www.linkedin.com/in/ctria-hungary-928331179/
https://www.youtube.com/channel/UCzT28IVrDP7LVSHO51BMdrg